A jó nő és bombázó

A jó nő és bombázó

Egy jó nő megjelenése mindig tökéletes. Ez alatt azonban egyáltalán nem azt értem, hogy csak a manöken alkatú, babaarcú, hosszú, dús sörénnyel rendelkező tűsarkúban tipegő nők lehetnek jó nők.

Sőt.

A felsorolt ismérvek egyáltalán nem kötelező kellékei egy igazi jó nőnek. Másképpen szólva, a manöken alkatú, babaarcú, hosszú, dús sörénnyel rendelkező tűsarkúban tipegő nő nem feltétlenül jó nő.

Látszatvalóságban élünk. A fotoshop, esztétikai műtétek, retusált magazinok korában olyan hamis ideálokat próbálunk meg követni a szépség terén, amik valójában nem is léteznek.

A mai szépségideál hazugság, méghozzá nagyon veszélyes hazugság. Számtalan nő és tinédzser próbál meg hasonlítani az agyonretusált celebekre, olyan megugorhatatlan elvárásokat támasztva önmagukkal szemben, amiknek nem lehet más végeredménye, mint a kudarc.

Ez a kudarcélmény pedig önértékelési problémákhoz, kisebbségi komplexusokhoz, (sőt egyre gyakrabban egyéb mentális problémákhoz is vezet.) A magyar nők körében népbetegségnek számít az önbizalomhiány.

És itt van a kutya elásva. Sokszor eleve rossz helyen keresgélnünk, amikor a „jó nőt” keressük.

Ismerd fel, hogy a hosszú comb, makulátlan arcbőr, „tökéletes” formájú kebel és a többi belénk plántált „bombázó alapfelszereltség” valójában nem számít! Hamis ideálhoz próbálunk hasonlítani, ami legtöbbször még csak nem is tükrözi a férfiak valódi igényeit, ideáljait.

Hogy jó nő vagy-e , nem azon múlik, hogy milyenek a testi adottságaid.

A jó nő – szereti önmagát.

A jó nő ismeri és elfogadja az adottságait. Az erősségeit kidomborítja, a gyengeségein pedig javítani próbál vagy pedig elfogadással van irántuk, de nem reklámozza őket.

A jó nő harmóniában él önmagával és a világgal.
Ez pedig sugárzik róla.

A szépség belülről fakad. Akármekkora közhelynek tűnik ez a mondás, alapigazságot fogalmaz meg.

Gondoljunk csak bele, mennyi esztétikai probléma hátterében áll valamiféle belső egyensúlytalansági állapot, például emésztési, felszívódási, hormonális zavarok!

A megfelelő táplálkozás – adott esetben speciális diéta – sokszor megoldást jelent az évek óta fennálló tünet megszüntetésében.

A testmozgás is gyógyító hatással van szervezetünkre, és segít a harmónia visszaállításában, nem csak az elégetett kalóriák okozta testsúlycsökkenés által, de az erőnlét fokozásával, az energiaszint megemelkedésével egészen máshogy kezdi érzi magát az ember a bőrében.

Ráadásul a rendszeres sportolás által az önértékelésünk is szárnyakat kap, hiszen igen felszabadító érzés felismerni és tudni magunkról, hogy képesek vagyunk rendszeresen és sokat tenni önmagunkért, egészségünkért, közérzetünkért, kinézetünkért.

A tudat, hogy erős, energikus, kitartó nők vagyunk, akik hatni tudnak nem csak a testükre, de a környezetükre is, segít az önbizalom megerősítésében, a helyes önértékelés kialakításában.

Bizony. A szépség tényleg belülről fakad. A belső egyensúlytalansági állapotot pedig nem csak fizikai tényezők, szervi elváltozások okozhatják. Belső világunk, gondolataink, érzelmeink, kialakult hitrendszereink, amiken keresztül a világot értelmezzük, rendkívüli mértékben hatnak a külső megjelenésünkre.

„Engem mindenki csak kihasznál.”

„Legszívesebben üvöltenék, annyira elegem van…”

„Állandóan csak gürizek, még sincs pénzem semmire.”

„Valamiért én a balekokat vonzom.”

„Nem vagyok képes …..”

Lássuk be, ilyen gondolatokkal, érzelmekkel feltöltve nehéz kirobbanóan boldognak, egészségesnek és szexinek kinézni.

Már hallom is a klasszikus ellenérvet: „De hát mit csináljak, ha egyszer ez van?!”

Változtass!

Ez persze nem könnyű. Sokkal könnyebb sajnálni magunkat, és ismételgetni a jól berögzült gondolatmintákat, de előbb-utóbb eljön pont, mikor az ember megrázza magát, és azt mondja, elég!

Ehhez persze először is fel kell ismerni a bennünket korlátozó negatív gondolatokat, hitrendszereket. Egy kis odafigyeléssel ez menni fog. Aztán jöhet az elhatározás, hogy megváltoztatod!

Manapság rengeteg módszer létezik, amivel fel lehet tárni egy kialakult hitrendszer alapjait és meg lehet szüntetni az okot. Ehhez érdemes szakember segítségét kérni. ( Például kineziológus, integrál pszichológus, theta healing konzulens, különféle speciális masszázsokkal dolgozó terapeuták stb. – mindenki válogathat kedvére.)

A negatív hitrendszer alattomos. Miután kialakult, a mélyben észrevétlenül munkálkodik, és újra és újra megteremti önmagát.

„Látod, én megmondtam….”

„Velem mindig ez történik…”

Ismerős? Ezekkel az önigazolásokkal erősítjük, és legitimáljuk ezeket a negatív mintákat, és ez tart minket benne az ördögi körben.

Ha ezeket felismered, itt az ideje, hogy elkezdd kitisztítani az életedből, és új pozitív meggyőződéseket építeni a helyükre!

A lelki életünkkel való foglalkozás, a pozitív hozzáállás kialakítása és a negatív hitrendszerek feloldása, ötvözve a testmozgással és a tudatos táplálkozással erős és hathatós fegyver önmagunk átformálásához, és életünk gyökeres megváltoztatásához!

És ha ez sikerül, akkor a tükörbe nézve visszatekint rád az igazi jó nő, aki után bomlanak a férfiak, és aki megszerzi, amit akar!

Egyetértesz? Neked milyen tapasztalataid vannak?

Beszéljünk róla!

Hozzászólások

Az elhatározáson mar túl vagyok.Sőt letudtam az ónsajnálatot,meg is úgy érzem van mit tanulnom a jó pasi bevonzásához!

Az önbizalommal van a baj, és igen, belülről csak a saját visszajelzésünk jön vissza, az " én megmondtam" ,mert amit rosszul csinálunk azt folyamatosan rosszul csináljuk

bevallom őszintén külsőségek szintjén kevéssé mozgok jól... kevésbé érint meg... ennek egészen egyszerű oka van, én elégedett vagyok a külsőmmel, elfogadtam a testi változásokat, melyek a korral járnak. 48 éves vagyok - pálcikalábakon kicsit pocakos:).. nem zavarnak...ami zavar, az hogy megmentési kényszerem van és emiatt bűntudatból, ebből-abból nagyon sokat tűrők... ezen dolgozom önszeretet, öntisztelet follamatokban

Ágfalvi Gyöngyi képe

Nincs gondom a testalkatommal. Koromhoz.képest fiatalos csinos vagyok formás. Kisugárzásommal sincs baj. Baratnöim is mondják vonzod a férfiakat. Azzal van gondim hogyha ismerkedni kezdek és utána ia. Túl megértő kedves előzékeny alkalmazkodó vagyok. És ezt kihasználják. Ha váltok hogy magabiztos legyek szókimondo következetes akkor meg a pasi lép le. Mintha megilyedne. Sehogy sem jó. Sajnos. Lehet azt mondják tetszik amit látok és hogy szokimondó vagy határozott ugyan akkor kedves aranyos. De pár randi és eltünnek. Vagy else jutunk a randiig. Hm érdekes.

Valahogy a középút kellene.
Én is ilyen vagyok.

Nagyon egyet értek a cikk irójával,a pozítív gondolkodás nagyon fontos.Elfogadom magamat,és a környezetemet is.Életem legszebb és legboldogabb időszakát élem 46 évesen.Mindezt azért,mert kinyitottam a szemem és fülem,és minden érzékszervem.Bizni kell magunkban és minden megadatik.Ez nem csak duma én tapasztalatból beszélek,mert minden nap megélem,hogy az életünk egy csoda.Minden ember csodálatos,csak van aki elhiszi magáról és van aki még nem.

Erika! Gratulálok, őszintén :) Úgy tűnik, a harmóniához előbb meg kell járni a hadak útját. Hát fegyverre fel! :)

Sosem foglalkoztam evvel, nem is igazán értettem, azokat akik ilyesmiről beszélnek. Kislányként az iskolában, írnunk kellett néhány dolgot arról, hogy milyen férfit képzelünk el magunknak, én meg csak bámultam, sose képzeltem semmi ilyesmit. A többiek meg szorgalmasan körmöltek. Buta egy dolog, hogy ez az egész milyen sokáig hatott rám. Meggyőződésem lett, hogy kéne, hiszen a tanár úr kérdezte, és többieknek van ilyen elképzelése, nekem meg nincs. Csak egy szót préseltem ki magamból : szeretet. Aztán olyan sok mindennel szembesültem. Testsúly, kövérség, alak, akárkivel próbáltam beszélgetni, ez mindig ott volt a témában. Részben hatással volt rám, és időnként foglalkoztam vele, de nem tudta ez kitölteni a mindennapokat. A hajfestés, a körömlakkok világába én nem tudtam beilleszkedni. A közvetlen környezetemben élő lányoktól, nőktől rengeteg bántást kaptam, nem tudtam miért. Sajnos jóakarója mindenkinek van, innen-onnan visszamondtak dolgokat, amit rólam beszéltek, tartottak beképzeltnek, mások szerint én piszkosul szépnek éreztem magam. Nem voltak barátaim. Sokkal később, csak évek elmúltával kezdtem felfogni, hogy ez valamiféle féltékenység. Én mindig azt hittem, hogy ez csak- férfi és nő közötti kapcsolatban lehet, nem tudtam, hogy ez máshol is ott lehet. Az életben egész más dolgok érdekeltek, sokáig tanultam. Nagyon szeretek tanulni, tanárok előadásait hallgatni. Most is tanulok. Soha senkivel nem tudtam erről beszélgetni. Szeretek olvasni, de mindig magamban kellett átgondolni ezt, senkivel se tudtam ezt megbeszélni. Szerintem talán mára erre már nem is lennék képes. A világban ahol születtem, és éltem egy idő elteltével már csak azok a nők kaphattak először vezető, majd később már egyéb állásokat, akik a hajukat festették, akik sminket használtak, vagy körömlakkot. Az olyant, mint én ápolatlannak nyilvánították. Az egész gyermekkoromat áthatotta anyám szülőfaluja, bár a fővárosban éltünk. Az én világom az erdő, a hegyek növények sokasága, az volt a játszóterünk, ott éltünk igazán. Sok időt töltöttünk felnőttek nélkül mi magunk, építettünk bunkereket, megmásztuk a hegyeket, csináltunk rosszaságot is, de ezen nevettünk sokat.Kerékpárt szerettem volna, de nem lehetett, mert a szüleim nagyon féltettek a budapesti forgalomtól, viszont a faluba, erdőbe rengeteget bicikliztünk. Szerettem volna kutyát, Pesten nem lehetett, de ott igen. Ahogy haladt az idő anyukám változott, neki problémát jelentett a születésem utáni alakváltozás, azt már korábban is mindig a fejemre olvasta, mondván miattam van. Apukám nagyon szerette őt, látszott az arcán, és a magatartásán is. Sok-sok viccel igyekezett anyu gondjait megoldani, ő megértette anyukám magatartását evvel kapcsolatban, én pedig távol tartással védekeztem anyám szavaitól, igyekeztem elfelejteni. Azonban a helyzet rosszabb lett, ahogy haladt az idő. Anyu már kislány koromban lekurvázott, ez nem változott sohasem. Kivétel nélkül, minden környezetemben élő férfitől ugyanezt kaptam. Az utcán utánam kiabálok, ismerősök, és ismeretlentől egyaránt. Édesapámat kivéve, amíg ő élt, addig a vele való találkozás minden sebre gyógyír volt, minden elmúlt, és a világ megint szép lett. Már nincs, nem tudok vele beszélni, hiányzik. Volt házasságom, csak ugyanezt tudom róla elmondani. Nagyjából érzésem, és tapasztalatom volt, mintha feleségül mentem volna anyámhoz "férfi kivitelben" A testi kapcsolattól, a testsúlyig, az iskolázottságtól, az anyagiakig neki mindennel problémája volt, amit szeretett bennem korbácsolni. Fessem hajam, borotváljam a lábam, viseljek mini szoknyát, mert én nem vagyok igazi nő, és ő igazi nőre vágyik. Az igazi férfi, az az én számomra olyan, mint az apukám. Sok mindent lehetett mondani a kapcsolatomra, a problémámat az jelentette leginkább, hogy nem tudtam a volt férjemtől megszabadulni. Semmiképpen nem akart elválni, miközben rég nem éreztem már iránta semmit. Sok borzalmat kellett megélnem, amit szívesen kihagytam volna. Úgy, ahogy vagyok ismételten jól érzem magam, káprázatos fergeteges élmény az élet nélküle. ( Allergiás lettem rá, ha a közelben van, megérzem a szagát és hányni kezdek.) Elköltöztem egy időre más városba, ahogy kezdett felépülni, kinyílni a világ, megint jött a régi nóta. Nem csak hogy a férfiak, de a magamnál fiatalabb fiúk is elkezdtek, füttyögetni, és egyéb. Rosszabbul bírom, mint régen. És idővel a hölgyek megint ostorozni kezdtek. Haza mentem egy alkalommal anyámhoz, egyéb nagyon bántó előzmény után, meg kellett hallgatnom, hogy ő szebb, jobb csinosabb, én meg öreg vagyok és csúnya. És akkor egyszerűen már képtelen voltam normálisan, vagy megértően viselkedni. Elképesztő hangosan üvöltve közöltem, mi mindenből van nekem már elegem. Könyörgöm, hát miért kell, hogy a szülés utáni depressio ötven évig tartson, miért kell, hogy az egész életem erről szóljon. Regisztráltam erre az oldalra, itt egy olyan szakember van, aki talán a témakörrel foglalkozik, és értesült már különböző dolgokról. Ráadásul férfi. Én tudom, hogy valójában, és eredetileg evvel sosem foglalkoztam volna, de az élet másból is áll. Nos az egyik kérdésem az volna, hogy én ezt mivel érem el. Mert mindig magamat okolom érte, de még soha semmilyen megoldást nem sikerült találnom. Pillanatnyilag az életkorommal védekezek, igyekszem hirdetni, hogy öreg vagyok és csúnya. Meg kéne csináltatni a fogam, hogy egészséges, és szép legyen, de mikor ez eszembe jut, inkább millió más helyet találok a rá való pénznek. Egyébként olvastam itt olyan nő-férfi kapcsolatot, illetve leírást, amit én nem tudok felfogni, vagy nem tudom, hogy mit is kéne nekem evvel csinálni. Valójában én szabadságra vágyom, taszít a látványa annak, ha a férfi hangsúlyosan költi jövedelmét a nőre. Én megszoktam, illetve azt tapasztaltam, hogy a család együtt gazdálkodik, a párkapcsolatot is így fogom fel. Nem tudnék, egy ilyen adakozó kedvű emberrel mit kezdeni. És hát én nem vagyok magatehetetlen ember, sosem foglalkozom avval, hogy más mit tegyen értem. ( A gondolattól is elvörösödöm) Kölcsönösen képzelem, de leginkább arra szoktam felfigyelni, hogy a szavaimra, tetteimre az az ember hogy reagál, neki mit jelent, kell ez neki egyáltalán? Ez baj?

Szia, a sztori nem meglepő, ilyen bántó családban nem várható jobb vagy több. A hibás nem te vagy, de felnőttként már te vagy a felelős saját magadért. Kérd, és megadatik - jut eszembe a történetedről: nem volt elképzelésed a jövődről, hát nem is lett fényes a jövőd :((( Végeztek egy kísérletet arról, hogy akik egyetemistaként leírták, hogy mit szeretnék elérni tíz-húsz év múlva, akkor sokkal nagyobb arányban el is érték, mint akik nem írták le. Ha tudod, mit akarsz, akkor tenni is tudsz érte és elérheted....

Rozi képe

A jó nő szereti önmagát. :) És tényleg. Amikor szeretem magam, akkor pont mindegy, hogy mindenhol pici vagyok. Még büszke is vagyok a testemre, mert szerencsés alkattal jöttem a világra.. Vagy nem? A kérdés persze költői.. mert hát nem minden férfinak tetszik ugyanaz. Szerencsére.
Volt idő, amikor más akartam lenni, és volt olyan is, hogy férfi. Túlléptem azon, hogy fiúnak vártak, megbarátkoztam női mivoltommal, és mostanra már elég sokáig tud olyan is lenni, hogy - a szó jó értelmében persze - de szerelmes tudok lenni magamba. Ez hosszú önismereti út azonban, és kellett hozzá nagyon sok tapasztalat. És sok kudarc, amikből rendre felálltam. Nem mondom, hogy nincs már olyan, hogy kibillent valami vagy inkább valaki. (Ha huszonéves nőket ajnároznak előttem, hogy milyen szépek és "jó nők", még mindig képes vagyok kiborulni kicsit.. huszonévesért koccolt le az exem, ráadásul rondább és butább is, de huszonéves.. Viszont látom, hogy ez még megdolgozandó feladat..) Vannak még elérendő célok, pl. hogy ne akarjam magam másokhoz mérni, mert nem attól függ az értékem..
És a negatív beidegződések és gondolatok közül sem sikerült még mindent lecserélni..
Azt gondolom, jó úton járok.. És ha néha el is fáradok, vagy elbukom..., azért már látom a végét. :) És ez már ad némi tartást, önbizalmat.

A huzsonévesre csak egy gondolat. Hosszú-hosszú ideig végtelenül lenéztem a férfiakat, akik negyvenes létükre huszas nővel kezdtek. Pedig 21 évesen 42 éves pasim volt. Akkor apám és félianyám ki voltak akadva, hogy egy ilyen vén f@sszal vagyok. Később aztán kiderült, hogy érzelmileg én 21 évesen érettebb vagyok, mint a 42 éves, és nehezen, de továbbléptem egy velem egy egy idős pasival.Akkor a féliganyám azt mondta, ha 21 évesen 42 pasid van, mit fogsz csinálni 42 évesen? Én meg viccből mondtam, hogy hát mit? Majd 21 éves pasim lesz. Mindig is emnci manci voltam és azt gondoltam, megengedhetem majd ezt magamnak. Persze csak vicceltem, de mint tudjuk a szavakkal teremteni lehet. Az elmúlt években számos fiatal fiú talált meg, de én elképzelhetetlennek tartottam, hogy ilyen fiatallal kezdjek. Mondtam is, lehetetlen, hogy egy ilyet férfiank tudjak tekinteni. És aztán megtörtént. Egy szlinapi bulin odalökte hozzám valaki Őt, hogy táncolj vele. Táncolni kezdtünk és olyan határozottan vezetett engem, és annyira összhangban voltunk, hogy azt elmondani nem lehet. Később se tágított mellőlem és a beszélgetés során kiderült, hogy 22 éves. Aztán később kiderült, hogy csak 21 és 3 hét múlva lesz 22. Nem volt mit tenni, mert ott már vmi elindult. Járni kezdtünk és elmúlt évek legjobb kapcsolata lett. Én 42 voltam ekkor.
Egyrészről megvalósult, amit csak viccből mondtam 21 éve és amit lehetetlennek tartottam. Olyan volt vele lenni mintha visszarepültem volna az időben. Nem a fiatal test, vagy a ránc nélküli a arc, nem a feszes bőr vonzott hozzá. Hanem a fiatal lelke. Nem voltak gátak, amiket le kellene bontani, órákat csókolóztunk, (hetekig nem volt szex közöttünk), udvarolt, megkaptam életem legszebb virágcsokrát. Mindenről tudtunk beszélgetni, nem voltak tabutémák, nem kellett félnem, hogy olyan téma jön fel, ami fájdalmas. Nem volt páncél, ami alá be kellene férkőzni. A velem egy korú férfiak már álarcot hordanak, páncélt növesztettek, nehéz velük, mert bármit teszel, hasonlít a feleségére és már rögtön bezárkózik, de ez nem volt. Nem tartott sokáig a kapcsolat, mert egy ilyen éretlen lélek nem is alkalmas erre, de mégis egy ajándék volt. Azóta másképp nézek a huszonéves fiúkra, akik továbbra is kiszemelnek maguknak. De egyiknél sem éreztem beszélgetés után, hogy bármit is szeretnék vele kezdeni. Az az egy fiú volt különeges számomra.

Azért meséltem ezt el neked, mert a párod nem a kora miatt ment el a huszonévessel. Megtalált benne vmit, amire szüksége volt. Persze ez is fájdalmas tudom, de hidd el, hogy ahogy nálam kötnének ki a huszonéves fiúk, ha hagynám, ugyanúgy ne számít a kor. Persze vmilyen szinten igen, mert a huszonéves fiú hisztinélküliségre, értelmes beszélgetésre, érettségre végyik egy idősebb nő oldalán. Amit nem kap meg a vele egykorútól. Az idősebb ember pedig a fiataltól a páncélnélkliséget, a vidámságot, a könnyedséget, a lelkesedést. Most már elhiszem, hogy van olyan életszakasz, amikor ez jól tud jönni. Szóval nem az van, hogy nem vagy hihetetlenl értékes és minden negyvenes vagy idősebb nő. Csak az van, hogy akkor a párodnak erre volt szüksége. És lehet, hogy annak a nőnek a lelkére volt szüksége, nem a korára, nem a külsejére, hanem őrá. Nem paraméterek vagyunk. Nem a mellméret, nem a kiló, nem a korunk vagyunk. Ezek tűnnek fel először, de ezekért senki se marad együtt senkivel. Egyszer egy pasi mondta nekem és biztos, hogy igaz. A külső az első 5 percben számít, amíg eldönti, tetszik-e a másik vagy sem. Utána már a belső számít. Szóval lépj csak ezen tovább nyugodtan. Nem a pároddal volt a dolgod, majd jön, akivel dolgod van!!!

Rozi képe

Blondie, köszönöm, hogy megosztottad velem (is) a tapasztalatod.
Hozzátartozik az is, hogy kézzel-lábbal jött volna vissza.., de ezek után, hogy azzal a ronda libával volt, már nem kellett nekem. Biztosan úgy van, ahogy írod, hogy valamit látott benne (hja, ő hajlandó volt az anális szexre.. naná, hogy látott :D ) Nem is ez a bajom, hogy huszonéves, hanem hogy olyan bunkó volt az ex, hogy ezt minden alkalommal az orrom alá dörgölte, hogy én milyen öreg vagyok.
Ami a fiatal fiúkat illeti - nem felvágni akarok - de rám is jönnek rendesen.. Mindig fiatalabb párom volt, mert kicsi vagyok, kislányos alkattal.. sosem kellettem a "korosztályomnak" (és ezalatt azt a célkorosztályt értem, amit az a bizonyos nem létező "nagykönyv" előír, hogy mi az optimális) Megjegyzem: hál' istennek, hogy nem kellettem nekik. :)
És köszi a biztatást is. Lehet, hogy nem jött át rendesen abból, amit írtam, de elég jó úton haladok a huszonéves-fóbia leküzdéssel, ill. azzal, hogy összehasonlítgassak, meg hogy mások véleményétől tegyem függővé az értékem. De azt is tudom, hogy hol és mit kell még tennem, hogy ez se legyen..
A külső - már ami a testi paramétereket illeti - a pasik esetében még ennél is rövidebb ideig számít: azt olvastam, hogy 0,7 másodperc!!! alatt eldönti a pasi a látvány alapján, hogy "meg hát" vagy nem... Onnantól a jelzések, gesztusok, mozgás...stb, személyiség számít..
Nem vagyok én elkeseredve! Dehogy! :) Nincs félnivalóm.
A volt páromon pedig már túlléptem rég. A leértékelésén, a bunkóságán kell még. :) Az szokott még néha bezavarni... De alakulok..

Hottie képe

Időnként ahogyan olvasom itt lányokat, okkal vagyok itt , te is egy kis része vagy az én fajta lelkemnek neked is hálás vagyok itt vagy , és ha olvashatlak az is öröm , és ha úgy van tanúlság puszi

Azért értékelt le a majom, mert tudta, hogy ezzel tud odavágni. Örülök, hogy túl vagy rajta :)

Rozi képe

Meg azért is, mert önbizalom-hiányos..

Az enyém is észrevett minden "hibát"...először kiakadtam, aztán rájöttem, hogy engem próbál lejjebb húzni, mert úgy érzi feljebb vagyok...

Ez a hülye pasi teszt állandóan felugrik és törli amit írtam. Persze hogy fontos a külső. Egyáltalán nem igazságtalan az, hogy egy jó külsejű ember többet ér el a világban. Ugyanis ő is többet ad: esztétikai élményt akkor is, amikor még semmi sem történt. Szép vagyok és élvezem. Mindenki találja meg a maga stílusát és lelje örömét a kibontakoztatásában.

Engem is zavar, hogy folyton feljön a pasiteszt. Ráadásul azt kell válaszolni, hogy kössz, nem, inkább szívassanak a pasik - miközben itt önbizalmat akarunk építeni... Legalább a tagok esetén elmaradhatna ez a felugró teszt!

Fehér Julianna képe

Én mindig a jobb felső sarokban az X-et választom.

Coco Chanel-nek volt egy örök érvényű mondása, ami nagyon is igaz. "Ha szépülni szeretnél, a lelkeddel és a szíveddel kell kezdened, mert addig egyetlen kozmetikum sem fog hatni."
Ha változni, változtatni szeretnénk az életünkön azt először fejben kell meg tenni, mert tényleg a fejben dől el minden. A gondolkodásmód megváltoztatása nélkül sajnos nem megy.Ami viszont néha nagyon nehéz tud lenni. Én is elindultam ezen az úton, de még korántsem értem a végére. :)

Andrea, engem erre most egy betegség kényszerített rá. Sokat foglalkoztam a belsőmmel, a gyógyulásommal, a betegségem lehetséges okaival és egészen visszataláltam ahhoz az emberhez, aki mélyen bennem van. Ismét kiengedve hordom a hajam és jóval többen megnéznek, mint korábban. Korábban is sokszor kiengedtem, de nem volt akkora sikere. Kezdem érezni, hogy a férfiakat mégis csak a belső világom érinti meg. Ha hozzá való kellékeket hordok, az csak figyelem felhívó. Például van egy blúzom, amit minden alkalommal megdicsér valaki. Ha felveszem, mindig jól sikerül az ügyintézés vagy a beszélgetés.

Fehér Julianna képe

Ha elmegyek nyaralni, biztos, hogy akkor történnek itt is a dolgok! Rögtön három új blogbejegyzés is vár rám! :)
Egyébként egyetértek a leírtakkal. Nekem annak idején az agykontroll is sokat segített. Sokáig tartott, míg elhittem magamról, hogy szép vagyok, de végül sikerült, és ezt azóta is így gondolom. Először kellett ez a belső hit, hogy egyáltalán elkezdjek foglalkozni magammal, és ne adjam fel, hogy "á, úgyis reménytelen eset vagyok". Aztán a folyamat már önmagát gerjesztette, sokat tettem a külsőmért és jöttek is a pozitív visszajelzések sorban.
Bárcsak az önbizalommal és magabiztossággal is ilyen könnyen menne! Azért az egy kicsit keményebb dió és nyilván tovább is tart kifejleszteni... De nem adom fel, mert már messze jobb vagyok ebben is, mint ahonnan indultam.

Aaaannnnyira jó a nyitó kééép!

Sok mindenben igazad van. Saját magam is tapasztaltam, milyen borzasztó eredményt érnek el a körülöttünk élők. Milyen sokáig éltem mások által gerjesztett, és fent tartott hatások alatt. És nagyon nehéz volt meggyőzni magam arról, hogy én nem vagyok az, amit mások mondanak. Nehéz volt a sarkamra állni, és elküldeni őket, de nagyon megérte. Tudom, hogy nem mindenki helyzete annyira nehéz, mint az enyém. Hiszen az édesanyák zöme szereti a gyermekét. Már régen tudtam, hogy anyukámból az irigység, féltékenység beszél, de mégis magam hibáztattam- aminek persze örült-, és olyan goromba bűntudat alakult ki bennem, hogy már orvosi kezelést igényeltem miatta. Kiderült, hogy ez a teljes életemet romba döntötte, és borzalmasan rossz házasságomban pont ugyanilyen emberrel kötöttem össze az életem. Külső segítséget kaptam, nekem egyedül nem ment, de sikerült mind kettejüktől végleg megválnom. Anyukámmal sem ment másként. Jó lett volna egy ilyen " hottie" még az életem elején, sok mindentől megkímélhettem volna magam. Csak javasolni tudom mindenkinek ezt az utat, mert saját példám alapján tudom, hogy szörnyen nehéz, és fájdalmas a rossz párkapcsolat. Igen megváltoztam. Az elején még el se hittem volna, hogy így is lehet élni. De néha olyan érzés a változás, változtatás, mint a vakrepülés az ismeretlenbe, félelmetes tud lenni. Az eredmény minden próbát megér. Valójában segítséget, útmutatást, és több kérdésemre választ kerestem itt. Meglepődtem, amikor elolvastam Müller Péter írásait. Igazából, amikor az embert orvos kezdi el gyógyítani, hosszabb ideje meglévő érzelmi gondokkal, akkor nem kapunk receptet a mindennapokra. Nekünk kell felfedezni, meglátni, és megalkotni megoldásokat. Én nagyon bizonytalan voltam. Anyukám születésemtől fogva rondának nevezett, voltam minden csak szép, és jó nem. Számtalanszor javasolta a férjemnek is, hogy csaljon meg. Szörnyű volt hallgatni, de én is hibás voltam, mert ezt eltűrtem ahelyett, hogy tettem volna magamért. Most megtettem, és megérte, bár szerintem korábban jobb lett volna. Müller Péter írásából pedig megtudhattam, hogy jó úton járok. Persze tudom, hogy nem ezért hozta ezt létre, illetve nem csak ezért, de legtöbbször, valahol a lelkünk mélyén, mi magunk is tudjuk mi volna a helyes, - vagy talán többen, ha nem is mindenki, - és jó érzés egy külső megerősítés. Nagyobb biztonsággal, és talán több, nagyobb önbizalommal tesszük az első kezdeti lépéseket. Szerencsések vagytok, hogy nektek ez megadatik, és nem kell végigjárni az én utamat.